2009. október 5.

Isten tudja, hogy nem én választottam ki, mikor debütálok a Forma 1-ben.

Júliusban Helmut Marco (a Red Bull F1 és a Red Bull Junior csapat nagyfőnöke) közölte velem, hogy a Magyar Nagydíjon bemutatkozhatok.

Hosszú ideig, már nem emlékszem, egy óra volt, vagy több, mérlegeltem a dolgot. Be volt tervezve egy F1-es debütálás?

Egyértelműen nem, hiszen júliusban még csak 19 éves és 3 hónapos voltam. Első évemet töltöttem a World Series-ben és próbáltam hozzászokni az 500 lóerős autóhoz. Küzdöttem, hogy a legjobb újonc lehessek és már az első évben az első három között végezhessek. Másrészt, csupán két tesztet teljesítettem egyenes pályán a Red Bull F1-es autójával. Egyetlen kanyar sem volt.

Az első dolog, amit a felkérés után tettem, hogy felhívtam édesapámat és megkértem, ne ellenkezzen. Minden téren támogatta az indulásomat. Több olyan pilótát is ismerek, többek között Bruno Sennát vagy a barátomat, Dani Clost, akik azt mondták, semmiképpen nem írtak volna alá egy szerződést ilyen körülmények között. De én megkaptam a lehetőséget és egy hónappal korábban már az iskolát is befejeztem. Nem volt könnyű. A 2008-2009-es évet repülőtereken és szállodai szobákban tanultam végig szerte Európában. Ezért azt mondtam, „Jaime, itt a lehetőség, hogy azt csináld, amiről mindig is álmodtál. Ne szalaszd el”. Ha elbukom, még mindig ott az egyetem, hogy más irányban kezdjek új életet azzal az elégedett érzéssel, hogy eljutottam az F1-ig.

Kedves olvasó barátaim, 2009. október 4., vasárnap, 22:00 óra van Tokióban. A Flower Garden hotel 440-es szobájából írok, a nyakam és a hátam fáj és olyasmiket osztok meg veletek, amiről eddig még nem beszéltem. Nos, ma, október 4-én, 22:00 órakor itt Tokióban meg vagyok győződve afelől, hogy helyesen döntöttem, amikor elfogadtam Helmut Marco ajánlatát és itt lehetek a Forma 1-ben.

ÁLOMHÉTVÉGE A BALESET ELLENÉRE IS

Szuzukába úgy érkeztem, hogy 800 km és 4 nagydíj volt a hátam mögött. Magyarország óta, Szuzukáig két hónap telt el. Istenem! Mindössze két hónap.

És valamilyen okból nem sikerült 2000 km-t teljesíteni. Spaban Grosjean akciója az első körben, Monzában a váltó, Szingapúrban a diffúzor és a fék…

De azt elmondhatom, hogy Szuzukában már az első naptól jó érzéseim voltak. Ezelőtt sohasem voltam Szuzukában, leszámítva azt, amikor 2005-ben másodikként értem célba az Asia Pacific bajnokság szuzukai versenyém, 15 éves koromban.

A két pénteki edzés kaotikusra sikerült az eső miatt. Egy a garázsban töltött óra után elsőként gurultam a pályára, és az én rádióüzenetem tájékoztatta az összes csapatot: „A pálya olyan, mint egy nagy folyó, és elég veszélyes, de lehet rajta menni.” Automatikusan szólt az összes mérnök a pilótájának: „Alguersuari azt mondta, lehet menni a pályán. Gyerünk!”

Értitek ezt? „Alguersuari azt mondta mehettek…”

Nevetésben törtem ki, mikor mesélték nekem ebéd közben. Ez azt jelentette, hogy én voltam a garancia a világ legjobb húsz versenyzőjének, holott két hónapja még csak Baguette-tel, Walkerrel, Pic-kel, Molinával, stb. küzdöttem…

Nagyszerű érzés volt. A nap végén enyém volt a 9. leggyorsabb köridő, egy tizeddel lemaradva a 7. Fernandotól.

A szombati időmérő kész káosz volt, de soha azelőtt nem élveztem annyira a vezetést. Amikor a Red Bull jól megy és Vettel szárnyal, a Toro Rosso is bejut a Q2-be. ÉS megcsináltam! Elértem az egyik célomat az F1-ben és megkaptam az elismerést az egész csapattól, hiszen nem vártuk, hogy ez sikerülni fog idén.

Bocsánatot kérek első F1-es pályaelhagyásomért és az ezzel járó kárért. 2007 óta a Formula Renault sorozatban versenyezve, nem szenvedtem el ilyen ütközést autóban. A Q3 után kiosztottak pár büntetést sárga zászlós szakasz alatt futott leggyorsabb körökért, ami javított a pozíciómon. 12. hely. Alonso előtt!

A HARCOM FERNANDOVAL: valóra vált álom, NEM ÁLOM

Mind tudjátok, 8 kör volt hátra és a 9. helyet birtokoltam második, és egyben utolsó boxkiállásom után, s megtörtént eddigi karrierem legnagyobb balesete. Közel 300 km/h-nál elvesztettem az uralmamat az autó felett és ütköztem a védőfallal. Bizonyára túl hidegek voltak még a kerekek, az autóm állapota pedig messze volt még az optimálistól.

Aztán elhagytam a pályakórházat s a Toro Rosso boxába sétáltam. Ez volt az eddigi legjobb futamom az F1-ben.

Kétszer összeértünk Fernandoval, de meg akartam előzni őt és Nakajimát is, s végül „megkajáltattam” Fernandót. Ez ugyan nem volt a tévében, de esküszöm, hogy megcsináltam életem legjobb előzését, egy lendülettel hagytam magam mögött Nakajimát és Fernandot is.

Fej-fej mellett haladtunk Fernandoval. Mikor ő a tankolás után visszatért a pályára, én következtem… és elé érkeztem vissza. Megnyertem a képzeletbeli csatát.

19 évesen Fernandoval versenyezni, és 47 kör után előtte lenni… Teljesült egy álom… amiről sosem mertem álmodni.

Most megyek aludni. De le akartam írni, milyen hatással volt rám Szuzuka. Elszenvedtem két balesetet, és összetörtem egy gépet, mely sok millió eurót ér.

Őszintén bocsánatot kérek a szerelőimtől és a főnökeimtől. De azt hiszem ez az ára, ha 1000 km után akarom megtanulni azt, amit igazából 20.000 km után kellene.

Ennek ellenére az egyensúly számomra nagyon fontos. Péntektől vasárnapig ugyanolyan egyenlő F1-es versenyző voltam, mint a sport legnagyobb sztárjai. Nem lesz könnyű, de megígérem, nem fogok lazítani Sao Pauloban és Abu Dhabiban sem. Egyik pályát sem ismerem, de Szuzuka is új volt számomra.

Tudjátok, miért állítottam be Antonio Molina „Soy Minero” című dalát csengőhangnak?

Mert a szövege rólam szól…

Jaime