2009. október 29.

Ha pénteken rémálmom lett volna, biztosan arról szólt volna, ami velem történt hétvégén Motorland-Alcanizben.

Azt hiszem, ez az első alkalom, hogy a saját házamból írom a blogot. Épp mosásban vannak a ruháim, amiket majd a bőröndbe teszek, mellyel Abu Dhabiba indulok, hogy részt vegyek az idei utolsó F1-es versenyen. Van némi keserédes érzésem. De másrészt viszont örülök, hogy a végére értem annak a személyes kalandomnak, hogy párhuzamosan szerepeljek a WSR-ben és a Forma 1-ben.

Az egész rossz oldala viszont az, hogy a WSR utolsó hétvégéje szomorú és váratlan véget ért. Portimaot leszámítva, ahol különleges autóm volt, a csapatom, a Carlin, valamint Turvey és én nem kaptuk meg a versenyképes autó legfontosabb elemét: az állandóságot. Egy közepes autónk volt, ami nagyon különbözően tudott viselkedni, különösen a mindent eldöntő időmérőkön, ami a hétvégi eredményedet 50%-ban befolyásolja.

A hétvége ellentmondása azonban az, hogy sikerült az 5. leggyorsabb kört megfutnom (két és fél tizedre a pole pozícióstól) a Superpole-ban, míg Turvey, aki szintén harcban volt a második helyért, csak a 8. lett. Pic és Walker, akik szintén a második helyre hajtottak, még hátrébb végeztek. Csak Fauzy volt előttem.

Szóval ez az 5. hely mindkét versenyen jó rajthelyet jelentett. Még szombaton is, tudjátok, amikor fordított sorrendben rajtol az első 8. A 8. indul elölről és az első a 8. helyről. Ugyan tisztában voltam vele, hogy Fauzy az első kockából indul majd vasárnap, és hogy Oliver Turvey-é a pole szombaton (a fordított sorrendnek köszönhetően), én mindkét versenyen a harmadik sorból rajtolhattam és akár két pódiumra is esélyes voltam.

Meggyőztem magam, hogy ott kell lennem.

Erősebb vagyok, mint mikor áprilisban kezdtünk, jobb vagyok, mint amikor áprilisban kezdtünk, fél évvel több tapasztalatom van, mint mikor áprilisban kezdtünk, és mindenek előtt sokkal jobban bízom magamban, mint mikor áprilisban kezdtünk. De ezek az érzések szappanbuborékként durrantak szét, amikor vasárnap a harmadik körben az ötödik helyen autózva, támadásra készen, Motorland fantasztikus pályáján 280-nal autózva hirtelen egy ütést éreztem a fékpedálnál és kénytelen voltam visszavenni.

Ez volt az én mártíromságom, az ítéletem a vasárnapi verseny további 40 percére. Elnézést kérek Van Der Drifttől, hiszen lassabb voltam, védtem a pozíciómat és nem engedtem el. A beállításom sem volt jó és a tapadás is kevés volt.

Baguette ismét nyert, a második Fauzy. Így Walker, Turvey és Pic is megelőzött az összetettben, eldőlt végül a második hely sorsa.

A sors talán azt akarta, hogy ez legyen a legnehezebb versenyem.

Elmondom nektek, az autó jó volt. Én is egész jól mentem, negyedik is voltam, és a kerékcserém is nagyon gyorsan ment. A tempóm volt olyan jó, mint Baguette-é vagy Fauzyé. A verseny negyedik leggyorsabb köre az enyém. Összegezve: A kiállásomnak 7 másodpercesnek kellett volna lennie, nem 40-nek!

Búcsú a fegyverektől…

Szabadkártyásként indultam, a pódiumra akartam jutni, és megtisztelve érzem magam, hogy az előtt a 80.000 ember előtt versenyezhettem, akik megjelentek a Motorland pályán és annyi figyelmet fordítottak felém.

Amikor a pályára mentem, a hőmérséklet 20°C volt, és ez volt a legjobb verseny, amit teljesítettem eddig. 12.-ként végeztem 8 ezreddel Charles Pic mögött (ő a 15. körben kiállt).

Előztem balról, jobbról, fent és lent, nagyon élveztem, de igazából amikor láttam azt a sok embert, amint rám várt, elfogott a szomorúság, hogy befejezem a World Series by Renault sorozatot ezen a hétvégén és a következő hétvégén az F1 utolsó nagydíját rendezik Abu Dhabiban.

Utolsó WSR-rel kapcsolatos bejegyzésemben még egyszer szeretnék gratulálni Bertrand Baguette-nek, aki vitathatatlanul a legjobb volt idén. Csak győzött és győzött. Végül én is befejeztem, és újoncként – az utolsó versenyen történtektől függetlenül – a hatodik helyen végeztem a bajnokságban, 10 ponttal elmaradva a másodiktól.

Ilyen az élet, Isten így akarta, de folytatás következik 2010 márciusában Bahreinben. Még mindig csak 19 éves vagyok, és három éve ez az első alkalom, hogy nem váltok év végén sorozatot: marad az F1!

Barátok, barátok a World Seriesből, mindig a szívemben maradnak, hiszen együtt csináltuk meg a Repsollal. Most már csak egy célom van, hogy F1-es világbajnok lehessek.

Egy hatalmas hajón utazom most, „tartsatok velem ezen a káprázatos utazáson, de hol a dicsőség napsugara?”

Jaime